Design a site like this with WordPress.com
Kezdjük el

Heti Összefoglaló (Week 5, 2/4)

Titans-Jaguars [37-19]

A Jaguars folytatta borzasztó sorozatát, és zsinórban a 20. meccsükön kaptak ki. Jaguars egyből egy csúnya fumble-lel kezdte a mérkőzést, amit egy kicsit gyorsabb reakcióidővel meg lehetett volna akadályozni, hogy a Titans ne hordja vissza, azonban ezt nem sikerült összehozni. A rá következő játékban a jaguároknak egyből sikerült javítaniuk, James Robinson 57 yardon keresztül nyargalt végig a pályán, néhány játékkal később pedig a touchdownt is sikerült megszereznie. A meccs hátralévő része Derrick Henry dominanciájáról szólt, aki 130 yardot és 3 touchdownt futott. Trevor Lawrence ezen a hétvégén sem tudta megváltani a világot, ugyanis 273 yard mellett 1 touchdown mellett 1 interceptiont is passzolt. A meccs végig a Titans kezében volt, egy pillanatig sem volt kérdés, hogy ki viszi haza a győzelmet.

Patriots-Texans [25-22]

David Mills a meccs elején nagyon bekezdett, és két touchdown driveot vezetett. A második ráadásul egy 67 yardos bomba volt Chris Moore-nak. Azonban a Houstoniak mégsem tudtak elhúzni, mivel eközben Damien Harris jóvoltából a Patriots is touchdownt szerzett egy ötletes wild cat felállásból. Később Chris Conley is majdnem szerzett egy TD-t, azonban csak az 1 yardosig jutott, a Texans pedig csak 3 pontot tudott feltenni a táblára. A második félidőben végül csak összejött Conleynak a touchdown, egy 37 yardos Mills átadásból. Ezzel már 22-9 volt az állás a Texans javára, és a Patriotsnak látszólag már kezdett elúszni a mérkőzés, azonban két mezőnygól után jött Hunter Henry touchdownja, amivel kiegyenlített a Patriots. A meccs végén a Patriotsnak nagyon kiváló volt az idő menedzselése, és sikerült a Texans egy yardosán lepörgetniük az időt, ami egy nagyon könnyű győztes rúgást eredményezett a hazafiaknak.

Bears-Raiders [20-9]

A Raidersnél idén kicsit hamarabb jött el a leolvadás, és már az 5. fordulóban kezdenek látszódni a hanyatlás jelei. Pedig az első driveban egész nagy lendülettel indultak neki a meccsnek, amit még egy holding büntetés sem tudott kinyírni az elején. A red zoneban érkező holdingot azonban már nem bírta el a csapat, és végül csak egy mezőnygólra futotta. Egyből jött is rá a válasz, és Fields egy kimozgás után tudott touchdownt dobni Horstednek. A következő támadásban a Raiders túlságosan is bevállalós volt, és a Bears 27 yardosán mentek neki egy 4. és 1-nek, amit nem is sikerült megoldaniuk. A Bears pedig ezt meg is büntette és Damien Williams futott 6 pontosával el is húztak 14-3-ra. A negyedik negyedben Josh Jacobs vetődött be touchdownra, ami egyébként csak egy kis híján nem lett a pontszerzés helyett fumble. Kissé indokolatlan is volt ez után rámenni a kétpontosra, nem is sikerült, így 5 pontos differenciával mehettek neki az utolsó néhány percnek. A Bears a meccs végén még rúgott két field goalt, amivel teljesen le is zárták a mérkőzést.

Browns-Chargers [42-47]

Ahogy a mérkőzés előtt is várni lehetett, a Chargers főleg passzjátékkal, a Browns meg inkább a futójátékkal dominálta le az ellenfél védelmét. A meccs első három negyede egy átlagosan jó meccs jellegét keltette, azonban az utolsó negyed teljesen szürrelisba fordult át. 27-21-es Browns vezetéssel fordultak rá a csapatok a negyedik negyedre, amikor is először Herbert szokás szerint a nyomásból kimozogva találta meg Mike Williamst egy 42 yardos touchdownra. Ezután Njoku fordította vissza az állást browns vezetésre, és egy stiff arm után ért el egy 71  yardos touchdownt. A rá következő driveban Brandon Staley mutatta meg hogy mennyire bevállalós, és egy 4. és 8-ra ment rá a browns 24 yardosán, amit Herbertéknek sikerült is abszolválniuk, majd 6 pontosra is váltották a támadósorozatot, és egyenlítettek ki. Kareem Hunt gyönyörű kötéltánca után a Browns ismét elhúzott hét ponttal. Azonban Justin Herberttel nyomás alatt nem lehet bírni, és ismét egy nagy passzjátékkal beindította a drive-ot, végül pedig Guyton pötögve-forogva befutott az end zoneba. Azonban Vizcaino kihagyta az extra pontot, így 3:21-gyel a vége előtt 1 pontos hátrányban volt. A Browns viszont a 3. és 10-re futott, nem is sikerült a first down. A Chargersnek sikerült is eljutnia a Browns 4 yardosára 1:38-cal a vége előtt, ráadásul a brownsnak időkérése sem volt, így a védők rángatták be Ekelert a végzónába. Azonban a fordításra így sem volt sok esélye a fordításra, mivel nem arra van berendezkedve az offensük, hogy csak passzjátékkal menjenek végig a pályán ilyen rövid idő alatt. Justin Herbert végül 398 yarddal és 4 touchdownnal zárta a meccset, de Baker Mayfield sem okozott csalódást, ő 305 yardot és 2 touchdownt dobált össze.

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: